Csapatunk, 2019-es kampány, a szavazás eredménye

 

 Kedves Kerepesi választók!

Mi nem csináltunk hatalmas, színes molinókat, milliós „műanyagplakátokat”, de nem is plakátoztunk, szórólapoztunk eddig. Oszlopfestésünkkel „kiakasztottunk” pár embert, amiért elnézést kérünk, azonban szándékosan nem mondtuk el a trükköt, hogy hogyan lehet másodpercek alatt leszedni úgy, hogy ne rongáljunk. Nem ragasztottunk hegyén-hátán plakátokat telefonfülkékre és buszmegállókba, mások plakátjait pedig tiszteletben tartottuk. .   Ezidáig nem adtunk ki színes lapokat és tetszetős szóróanyagot. Nem hisszük, hogy az kell, sokkal inkább a tartalma a lényeg. Ez az újság is csak 3 színből áll, mivel szeretnénk bebizonyítani, hogy takarékos, nem pedig pazarló lesz a csapat, ha az önök jóvoltából testületbe kerül, s az Önök pénzét nem herdálja “Fényes” újságokra, érdektelen, üres tartalommal.

Szerintünk, akik letettek valamit az asztalra elég, ha arra utalnak, hogy ők eddig is itt voltak és csinálták azt, amit szerintük a közösségért tenniük kellett. Ez legyen a szavazásnál is a szemünk előtt.

Többre becsüljük a személyes kapcsolatot. Ezt egy interaktív weboldal és egy folyamatosan üzemelő rádió tenné leginkább lehetővé. Napi 24 órában elérhető tájékoztatással, és ha már van újság, az lényegre törő és fontos dolgokról szóljon.
Persze, ha majd lesz pénz, fegyver és paripa, akkor lehet színes lapokkal és szólamokkal előjönni.
Nem Churchill-t akarjuk idézni és én nem vért, izzadságot és könnyeket ígérünk, viszont kemény évek várnak ránk, ha ki akarunk lábalni a lemaradás ingoványából. Utalhatnánk itt, párhuzamot vonva, a környező települések fejlődésére, pedig nekünk sokkal jobbak az adottságaink, ha ez elsőre furcsának is tűnik így, leírva.  Szóval, hogy is idézzünk, klasszikusokat szó szerint? – Majd ha lesz télikabátunk, veszünk nercbundát, de amíg átmeneti esőkabátban és „gumicsizmában” kell, hogy járunk, gyalog a sáros úton a HÉV-hez, mert nincs közlekedés sem, akkor kicsit erősödjünk meg előbb, és ne költsünk szobrokra, emlékparkokra, és zászlóerdőkre. Nem attól lesz valami egészségközpont, ha az orvosi rendelőt annak nevezzük el. Ahhoz szakrendelés is kell. A Rét maradjon szabadidőpark.  A rendelő azonban legyen felújítva a tizedéért, semmint illúziókat kergessünk. Telket nem adunk el, hanem veszünk.
Hass, alkoss, gyarapíts.

Ez a jelmondatunk, és ha ezt betartjuk, nem csak a haza, de Kerepes is fényre derül. Kérem, ennek figyelembevételével döntsenek.

 

Tisztelettel:      Springer és a pártfüggetlenek csapata

Hass, alkoss, gyarapíts.

Ez a jelmondatunk, és ha ezt betartjuk, nem csak a haza, de Kerepes is fényre derül. Kérem, ennek figyelembevételével döntsenek.

 

Springer

 

Add Your Comment