13. Márton-napi lámpásos felvonulás a Kerepesi Általános Iskolában

   Egy ködös, borongós őszi estén gyűltünk össze — melegséggel a szívünkben, fénylő lámpásokkal a kezünkben — hogy kicsik és nagyok, szülők és gyerekek, az iskola és a Német Nemzetiségi Önkormányzat együtt ünnepelhessük Márton napját. Ahogy közeledett az este, valami különös nyugalom telepedett az iskola udvarára: az a csendes izgalom, amit csak a közös ünneplés tud megteremteni. Még sötétedés előtt már serényen készült a libazsíros kenyér, a gőzölgő tea és a gyerekek kedvence, a forró puncs — mindezt a Német Kultúrkör lelkes és fáradhatatlan segítségével. A finom illatok már messziről jelezték, hogy ez az este nem csak a lámpásokról, hanem a közösségről, az együttlétről is szól.
Amikor leszállt az éj, a színpad fénybe borult, és iskolánk tanulói tanáraikkal együtt évfolyamonként sorra álltak ki, hogy teli torokból énekelve ünnepeljenek. Volt ebben a hangban valami varázslatos: ahogy a ködben úszó udvar fölött egyszerre szállt fel ennyi gyerekhang, ez a mi lámpásunk, a mi iskolánk. És nem maradhatott el a Márton-nap hagyományos része: a rajzverseny díjazottjainak ünneplése. A színpadon köszöntöttük gyönyörű alkotásaikért helyezettjeinket: Czakó Barnabás 1.b, Ruip Lili 1.a, Kozár Lilla, Morvay Olivér 2.a, Zámbó Zoé 2.a osztályos tanulókat, valamint Morvay Csongor 3. a, Pere Hanna 4.a, Szabó Hella 3.a, Kószó Raul 3.a osztályos diákjainkat. tanulókat, akik színes, fantáziában gazdag képekben varázsolták elénk Márton legendájának legszebb pillanatait. A lámpások fénye végül lassan elindult a felvonulás útján: kanyargott, hullámzott, ragyogott az őszi sötétségben. És bár a köd sűrűn ült a tájra, aznap este mégis minden tisztábban látszott: milyen erős a közösségünk, milyen összetartó az iskolánk, és mennyi öröm lakik a gyerekeinkben. Köszönöm minden szülőnek, aki elkísérte gyermekét a rendezvényre és hozta a kisebb-nagyobb testvért magával. Jó látni, hogy ennyien vagyunk. Higgyék el, én, aki évről évre ott állok a színpadon, még mindig ugyanazzal az örömmel várom ezt az estét. Ez az ünnep valami különös, finom fényt hoz a lassan egyre rövidebb estéinkbe — azt a fényt, ami egészen az adventi első gyertya meggyújtásáig kísér minket.
Szeretném köszönetet mondani mindenkinek, aki segített ezen az estén:
– a vezetőségnek és minden munkatársamnak, akik szívvel-lélekkel készültek,
– a technikai dolgozóknak, akik láthatatlanul, de nélkülözhetetlenül teremtették meg a hátteret,
– a német nemzetiségi tanároknak és tanítóknak, akik egész évben hordozzák ezt a hagyományt,
– a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak és a Német Kultúrkörnek, akik idén is ott álltak mögöttünk,
– a polgármesteri hivatalnak és az önkéntes forgalomirányító közterület-felügyelőknek, akik biztosították a rendezvény zavartalan lebonyolítását.
Hálás vagyok, hogy mindannyian lehetővé tették a közös ünneplést — mert ez az este nem csak a lámpásokról szól, hanem rólunk, a közösségről, amely már több, mint egy évtizede összetart.