Springer Friedrich polgármesterjelölt programtervéből:
A közlekedés az egy komplex, összetett dolog, ami ennél is több pontból áll.

Közlekedés Kerepesen: 

  • Tömegközlekedés 
  • Helyi buszközlekedés:
  • HÉV:

    Ezenkívül idetartozik a

    Közlekedés biztonság:
  • Gyalogátkelő helyek helyzete:
  • KRESZ táblák-forgalomszervezés:
  • Kerékpárutak:
  • Járda program:
  • Útépítés:
  • Forgalomlassítók:
  • Közúti fejlesztések:
  • környezetvédelem:

BEVEZETZÉS:

A városi közlekedés fajsúlyos szakmai terület és a társadalomszervezés integráns része.
De téves nézet, hogy ez kizárólag csak a város dolga. Ha szóba került a városi közlekedés, akkor személyi konfliktus, egy-két vélt vagy valós fejlesztési anomália révén kerül elő. A 2012. évi XLI. törvény (Sztv.) szabályozza ezt. Egy olyan Pest megyei agglomerációs település, mint Kerepes a  MÁV-HÉV Zrt-s és Volánbuszos ellátottsága ellenére, igényel helyi járatokat is. A Kerepesi közlekedés nagyon is lényegi kérdés. Volt korábban alpolgármesteri „ajánlás”, hogy szüntessük meg, hisz úgyis csak a nyugdíjasok járnak vele, ők pedig ingyen utaznak. Pedig, ez kötelezően ellátandó Önkormányzati feladat. Igaz, a milyenségére nincs szabály.

Fontos:
Az alacsony szolgáltatási szint leszoktatja az embereket a közforgalmú közlekedés használatáról és emiatt, a társadalmi mobilitás visszaesik, mely komolyan visszahat a gazdaság és a társadalmi ellátórendszerek teljesítményére. Magam is, közlekedési szakértőként tevékenykedek, így nem áll távol tőlem ez a téma sem.

A településünk tömegközlekedése, bár nem látszik, de gazdagnak is mondható: A H8-as HÉV, számos helyközi Volánbuszjárat, és nem messze, de számunkra szinte elérhetetlen a 92-es BKV busz is és a Csömör, Kistarcsa, Nagytarcsa, Pécel Vasútállomáshoz járó, Weekendbus járata is. De nyáron az Aquaparkból induló, nonstop újpesti városközponthoz járó busz is itt van sőt, a Volánbusz is Mogyoródon. De ezzel az adottsággal élni is tudni kell, mert ugyanakkor fekvése miatt a HÉV szinte kettészeli a várost, ahol a sínektől mindkét irányba van lakott terület bőven. Ezt az irányú utazási igényt sem a HÉV, sem a keresztülhaladó volánjáratok, nem tudják kielégíteni. A múltban is voltak jó busztársaságok, mint pl. Szekértransz, vagy más közlekedési vállaltok. A gyakorlat az volt, hogy nem csak a munkanapokon, de 14- 19, sőt több járat is közlekedett. A járatkínálatunk a korábbi évekhez képest, munkanapokon 14-re „nőtt”. Jelenleg papíron 22 megállónk van. De ezt bővíteni kell, és a terveinkben, több mint 34 megálló lehetne. 

Talán az első, hogy a Kerepesi önkormányzati „Buszmunkacsoport” részére, melynek magam is tagja voltam, elkészített Young Márton, Közlekedésmérnök egy kiemelten jó terveket. Ezt alapul véve, körjáratként a távolabb eső, legszegregáltabb városrészeket is be lehet és össze lehet kötni a Kerepesi vonalakkal. A buszok rotációban, Kerepes – Hollandia illetve Széphegy –Szilasliget részeken mennének kőröket, és felváltva átmennének egymás helyére, bekötve egyben, a másik oldalt is a „vérkeringésbe.

Fontos megállapítani, hogy a kisbuszok előnye, a gyorsaság, és hogy szűk utcában is közlekedhet. 
Ezzel Hollandia telepnél, átszállhatunk a Kistarcsai járatra amivel eljutunk a korházig.
Ugyanilyen fontos hogy a volánbuszt álljon meg Kerepesen is a HÉV állomásnál. 

Akár kiszervezés, akár a helyi KFT-nk /volt KHT/ irányítása alatt, de nagyon fontos, hogy Hollandia telepen át, a kistarcsai megállóhoz legyen csalatkozás. Onnan átszálással, mehetünk tovább a korházjárathoz is. Továbbá, Kistarcsára átmenne hetente több alkalommal, Auchan és Korház érintésével a busz. Csatlakozási lehetőséggel elérnénk, a Pécel-Csömöri buszt. Lehetőséget kell keríteni az Aquapark és a Mogyoródi megálló érintésével, az ottani újpesti járathoz is, illetve a Volánbuszhoz is lehetne ott csatlakozni. Tárgyalni kellene, az Auchan és az Aquapark érdekében kifejtett személyszállítás általuk történő támogatásáról is. A helyi buszon lehetne, az ALDI és az AUCHAN, AQUAPARK reklámfelületének helyet biztosítani.  Támogatói tevékenységükért cserébe.

Tömegközlekedés:

Tágabb értelemben a közösségi közlekedéshez tartozik a szerződéses közlekedés, a különjárati közlekedés, továbbá az igényvezérelt (rugalmas) közlekedési szolgáltatások.
Úgy tanítják, a tömegközlekedés jólszervezetségével, csökkenthető a forgalmi zsúfoltság, a károsanyag-kibocsátás az energiafelhasználás, valamint a közlekedési balesetek száma.
És a közösségi közlekedés az közszolgáltatás, az állam és önkormányzat által támogatott szolgáltatás.
Egyes források, ide sorolják a taxiszolgáltatást is. A különbség, itt, a támogatás teljes hiánya, de jó átgondolással, pl. eseményekhez, szervezés kérdése lehetne, időszakos iránytaxi és taxidroszt kialakítása.

A helyi járat kibővítése, melynek megoldása sürgősségileg talán az egyik leggyorsabban megvalósítható programpontunk. A budapesti agglomerációs közlekedés finanszírozása körüli viharokkal teli. A négy HÉV vonalat állami, és az agglomerációs autóbuszvonalak megrendelése is állami. Az agglomerációból naponta, mintegy negyedmillió ember közlekedik Budapestre, akiknek az életére rendkívüli hatással vannak a közlekedésfejlesztések is. Elvárásaink lehetnek a HÉV-vel szemben is tehát. De ez a buszközlekedésekre is vonatkozik.  

Helyi buszközlekedés:   

Jelenleg is gond, hogy különjárati, iskola és úszásoktatási járataik, a menetrendszerintivel, „metszik” egymást és ugyanaz a társaság végzi valójában ugyanazzal a busszal, mindkét szolgáltatást, és nehezen átlátható módon. Külön kell választani a menetrendszerinti helyi buszközlekedést, az iskolai úszásoktatás rendszerétől.

  1. Javaslatunk, hogy előbb-utóbb, saját fenntartású saját tulajdonú (v. leasing) busszal vigyük a gyerekeket a kistarcsai uszodába, úszni tanulni, de a Klikk fizesse azt, ill legalább nagy részét.
  2. Ha külsős vállalkozót veszünk igénybe, az sok százezer forintba kerül, ha saját erő, az megtakarítást hoz, és munkahelyet teremthet.
  3. A jelenlegi buszjárat szerződésének azonnali felülvizsgálata mellet, akár kisbusz vásárlással saját, vagy vállalkozó bevonásával kell, a rendszeres járatot megszervezni. Ez részleteiben az ajánlatoktól is függ. Jelenleg pénzt költünk havonta, a semmivel azonos szolgáltatásra, amihez a
    vállalkozó veszi fel az állami támogatást is, a közösségi közlekedésre.
  4. Fontos intézkedések mellett, két kisbusz járattal terveznénk a közlekedést megoldani.
    Ezek lehetnek a kistarcsai mintára 12-22 személyesek, de akár három busz is kellhet, – egy tartalék bevonásával, egy nagyobb és egy kisebb is megfelelhetne. Itt, mikor kisebb a forgalom, egyetlen kisbusz is elég lenne a településünkön. Ehhez a saját kisbuszom is felajánlanám tartalékbusz céljára ideiglenesen.  A jelenlegi megoldásnál sokkal rosszabb nem lehet, ezért a következő intézkedésekre van szükség:
  5. Az útvonalak és a menetrendek, teljesen új jobb kidolgozása szükséges. (Terv 01)
  6. A járatokat, a hétvégekre is kiterjesztve kell üzemeltetni.
  7. Szükség szerint az Auchan és a Kistarcsai kórház érintésével járjon a busz.
  8. A csatlakozás Kistarcsán a Csömör-Péceli járathoz legyen megoldva.
  9. A Hegy utca, Szőlő utca érintése és a Mező utca kihasználása a Szabadság út elkerülésével, lehetséges egy irányban.
  10. Az Állomás utca, a szilasligeti állomás lépcsője alatti rész, kisbusszal jól megközelíthető. Ezért a HÉV csatlakozások figyelembevételével, napi több alkalommal érintenénk.
  11. Hasonlóan figyelembe kell venni, a volánbusz csatlakozásokat is.
  12. Egyes igények kielégítésére, alkalmazkodni kell és hozzáigazítani a helyi járatokat.
  13. Későbbiekben, más településrészekre is kellhet járatbővítés. /Hollandia telep, Széphegy, Szőlősor aszfaltozásuk esetén bevonható/
  14. A jelenlegi finanszírozást, át kell gondolni.
  15. a menetrend és az útvonal és a buszvárok a menetrend kihelyezése és szabályok betartásának rendszeres és szúrópróbaszerű ellenőrzése, saját és megbízott ellenőrökkel is, ha a szabályokat nem tartják be a buszvezetők.
  16. Kamerák elhelyezése a buszon (dasch) az útra fókuszálva. GPS berendezés a nyomkövetésre
    hogy ellenőrizhető legyen, hol jár a busz.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 002.jpg a fájlnév

És végül: Most hangot adunk a terveinknek és tudatosítjuk, hogy a közlekedésben, a közlekedésért sok ember dolgozik. De a legfontosabb Kerepes lakossága:

  • Emberközpontú szolgáltatás kell! Sokan a hatékonysági szempontokat állítják előtérbe az emberekkel szemben.
  • A közösségi, ezen belül a városi közösségi közlekedést emberek veszik igénybe, az embernek kell a középpontban állnia.
  • Nem csak a maximumra kell törekedni az alap-infrastruktúra paraméterekben, hanem arra is, hogy az elvárható minimum mindenhol teljesüljön.
  • Ne azt nézzük, hogy most egy járat kihasználása alacsony, hanem törekedjünk arra, hogy 5-10 év múlva többen utazzanak az adott járaton!

Tisztában vagyunk a sofőrigényre és a költségek nagyságával is, a városi közlekedés ígéretes (munkaerő-piaci értelemben is) terület a fiatalok részére is. Legyünk büszkék, ha lesz mire, a teljesítményre. A gépkocsivezetők, akik 40 fokos melegben viszik a buszt, vagy épp nehezen járható téli utakon, hófúvásban is elviszik az utasokat.
Ennek tudatában, keressük a továbblépést, a társadalmi párbeszédet, a zsörtölődés és belterjes viták helyett! 

Továbbiak – egyéb megoldások –egyéb feladatok:

HÉV:
Lakossági igényre, a Mogyoródi útnál az egykor tervezett HÉV- megálló, lehetőségének felvetése a BKK felé. Zsófialiget és Kistarcsa állomások sincsenek távolabb, mint szilasligeti állomás a Mogyoródi úttól. Biztonságos kulturált várók és járművek a minimális elvárásunk.

KÖZLEKEDÉS BIZTONSÁG:
A kis, HÉV alatti alagutakat szilárd burkolattal, vízelvezetéssel kell ellátni, így a közlekedésre alkalmassá lehetne tenni. Meg kell vizsgálni az egyirányúsítás lehetőségét és megfelelő aszfaltozási, útépítési munkák után, átjárható lehet a két településrész. Az utak vízelvezetését általánosan meg kell oldani, mivel jelentős a balesetveszély esőben és fagyos időben.

KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉS:
A kerékpározás esetében fel kell oldani a szabadság és a szabadosság problémáját. A jelenlegi helyzet nagyon balesetveszélyes, melyet megfelelően kezelni szükséges. Pár sárga vonal felfestése nem elég, de kerékpár utakra szükség van. Pályázati lehetőségeket igénybe kell venni.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 01-.jpg a fájlnév

GYALOGÁTKELŐ HELYEK HELYZETE:
Biztonságos gyalogos közlekedés kialakítása szükséges a szilasligeti és a kerepesi településrészek között, mivel sehol nincs gyalogjárda, ahol akár babakocsival is át lehet menni egyik helyről a másikra. A „csodajárda” nem megoldás, mivel nem vezet sehová. A 19 milliós gyalogátkelők máshol 4-7 Millióba kerülnek. Nálunk erre, külön aszfaltba éptett térkővel, lassító-rázók kerülnek majd az átkelő elött az úttestbe és a gyalogátkelőket is lehetőleg térkőből színesen építhetjük meg, ami nem kopik el. Egy lámpa nélküli „zebra” már akkor is több biztonságot ad, mint a jelenlegi semmiféle átkelő. Folyamatosan kiépítjük lámpás megoldásra, ahol igény van rá.
Ledes világítás a gyalogátkelők elé mindkét oldalon.  A Szabadság úton a közútnál kezdeményezni kell a Szabadság úti biztonságos átkelést, legalább 2-3 átkelővel. Prioritást élvez a Templomnál és a Templom utca déli végénél egy lámpás átkelő kialakítása.

KRESZ TÁBLÁK-FORGALOMSZERVEZÉS:
A Hegy utca, Szőlő utca főútvonallá tétele, mely a hegyre felhaladóknak és a helyi busznak megkönnyíti a közlekedést. Táblás szabályozások átgondolása.
30-as övezetek kialakítása (lakosági igények figyelembevételével)

 

KÖZÚTI FEJLESZTÉSEK :

Több fejlesztés kell a személygépkocsival, kerékpárral és a közösségi közlekedési eszközökkel utazók számára Az útfelújítások során, nemcsak az útburkolat, hanem a teljes útfelület   akadálymentességi szempontoknak is megfelelő kell, hogy legyen.
Pl.: süllyesztett járdaszegély, gyalogátkelőhely, tájékozódást segítő eszközök, jelzések, sávok kialakítása, stb. 

FORGALOM LASSÍTÓK:
A térkőbeágyazásos módszerrel lassítanánk a forgalmat, mivel a „fektetett rendőr” már elavult, és az unióban több országban tiltják. Forgalomlassító felfestés és rázófelület  és LED-es rendszámfelismerő figyelmeztető táblákkal ellátott sebességkorlátozásra és -túllépésre figyelmeztető led-es kijelzők közutakra. A pozitív öböl ismeretes eszköz ahol az egyik oldalon le van kerítve a forgalom elöl egy szakasz ami által szűkül a sáv. A leghitelesebb viszont terveink szerint a gyalogátkelőhely.  

 

 

Add Your Comment