„A missziónk az, hogy vezetői szerepet vállaljunk, valamint meghatározzuk a város és környéke prioritásait és céljait.”
Springer Friedrich

Engedje meg hogy bemutattassam a programot.

Ez a közlekedés stratégia

A polgármester szerepe a stratégiai végrehajtójaként a gazdasági fejlődés és vagyonteremtés, a társadalmi fejlődés és a környezet javítása előmozdítása. A polgármesternek különféle más kötelességei is vannak a kultúra és idegenforgalom területén, ideértve a város és önkormányzata felelősségét is.

Cím

Springer Friedrich polgármesterjelölt programtervéből:
A közlekedés az egy komplex, összetett dolog, ami ennél is több pontból áll.

Közlekedés Kerepesen: 

  • Tömegközlekedés 
  • Helyi buszközlekedés:
  • HÉV:

    Ezenkívül idetartozik a

    Közlekedés biztonság:
  • Gyalogátkelő helyek helyzete:
  • KRESZ táblák-forgalomszervezés:
  • Kerékpárutak:
  • Járda program:
  • Útépítés:
  • Forgalomlassítók:
  • Közúti fejlesztések:
  • környezetvédelem:

BEVEZETZÉS:

A városi közlekedés fajsúlyos szakmai terület és a társadalomszervezés integráns része.
De téves nézet, hogy ez kizárólag csak a város dolga. Ha szóba került a városi közlekedés, akkor személyi konfliktus, egy-két vélt vagy valós fejlesztési anomália révén kerül elő. A 2012. évi XLI. törvény (Sztv.) szabályozza ezt. Egy olyan Pest megyei agglomerációs település, mint Kerepes a  MÁV-HÉV Zrt-s és Volánbuszos ellátottsága ellenére, igényel helyi járatokat is. A Kerepesi közlekedés nagyon is lényegi kérdés. Volt korábban alpolgármesteri „ajánlás”, hogy szüntessük meg, hisz úgyis csak a nyugdíjasok járnak vele, ők pedig ingyen utaznak. Pedig, ez kötelezően ellátandó Önkormányzati feladat. Igaz, a milyenségére nincs szabály.

Fontos:
Az alacsony szolgáltatási szint leszoktatja az embereket a közforgalmú közlekedés használatáról és emiatt, a társadalmi mobilitás visszaesik, mely komolyan visszahat a gazdaság és a társadalmi ellátórendszerek teljesítményére. Magam is, közlekedési szakértőként tevékenykedek, így nem áll távol tőlem ez a téma sem.

A településünk tömegközlekedése, bár nem látszik, de gazdagnak is mondható: A H8-as HÉV, számos helyközi Volánbuszjárat, és nem messze, de számunkra szinte elérhetetlen a 92-es BKV busz is és a Csömör, Kistarcsa, Nagytarcsa, Pécel Vasútállomáshoz járó, Weekendbus járata is. De nyáron az Aquaparkból induló, nonstop újpesti városközponthoz járó busz is itt van sőt, a Volánbusz is Mogyoródon. De ezzel az adottsággal élni is tudni kell, mert ugyanakkor fekvése miatt a HÉV szinte kettészeli a várost, ahol a sínektől mindkét irányba van lakott terület bőven. Ezt az irányú utazási igényt sem a HÉV, sem a keresztülhaladó volánjáratok, nem tudják kielégíteni. A múltban is voltak jó busztársaságok, mint pl. Szekértransz, vagy más közlekedési vállaltok. A gyakorlat az volt, hogy nem csak a munkanapokon, de 14- 19, sőt több járat is közlekedett. A járatkínálatunk a korábbi évekhez képest, munkanapokon 14-re „nőtt”. Jelenleg papíron 22 megállónk van. De ezt bővíteni kell, és a terveinkben, több mint 34 megálló lehetne.

Talán az első, hogy a Kerepesi önkormányzati „Buszmunkacsoport” részére, melynek magam is tagja voltam, elkészített Young Márton, Közlekedésmérnök egy kiemelten jó terveket. Ezt alapul véve, körjáratként a távolabb eső, legszegregáltabb városrészeket is be lehet és össze lehet kötni a Kerepesi vonalakkal. A buszok rotációban, Kerepes – Hollandia illetve Széphegy –Szilasliget részeken mennének kőröket, és felváltva átmennének egymás helyére, bekötve egyben, a másik oldalt is a „vérkeringésbe. Akár kiszervezés, akár a helyi KFT-nk /volt KHT/ irányítása alatt, de nagyon fontos, hogy Hollandia telepen át, a kistarcsai megállóhoz legyen csalatkozás. Onnan átszálással, mehetünk tovább a korházjárathoz is. Továbbá, Kistarcsára átmenne hetente több alkalommal, Auchan és Korház érintésével a busz. Csatlakozási lehetőséggel elérnénk, a Pécel-Csömöri buszt. Lehetőséget kell keríteni az Aquapark és a Mogyoródi megálló érintésével, az ottani újpesti járathoz is, illetve a Volánbuszhoz is lehetne ott csatlakozni. Tárgyalni kellene, az Auchan és az Aquapark érdekében kifejtett személyszállítás általuk történő támogatásáról is. A helyi buszon lehetne, az ALDI és az AUCHAN, AQUAPARK reklámfelületének helyet biztosítani.  Támogatói tevékenységükért cserébe.

Tömegközlekedés:

Tágabb értelemben a közösségi közlekedéshez tartozik a szerződéses közlekedés, a különjárati közlekedés, továbbá az igényvezérelt (rugalmas) közlekedési szolgáltatások.
Úgy tanítják, a tömegközlekedés jólszervezetségével, csökkenthető a forgalmi zsúfoltság, a károsanyag-kibocsátás az energiafelhasználás, valamint a közlekedési balesetek száma.
És a közösségi közlekedés az közszolgáltatás, az állam és önkormányzat által támogatott szolgáltatás.
Egyes források, ide sorolják a taxiszolgáltatást is. A különbség, itt, a támogatás teljes hiánya, de jó átgondolással, pl. eseményekhez, szervezés kérdése lehetne, időszakos iránytaxi és taxidroszt kialakítása.

A helyi járat kibővítése, melynek megoldása sürgősségileg talán az egyik leggyorsabban megvalósítható programpontunk. A budapesti agglomerációs közlekedés finanszírozása körüli viharokkal teli. A négy HÉV vonalat állami, és az agglomerációs autóbuszvonalak megrendelése is állami. Az agglomerációból naponta, mintegy negyed millió ember közlekedik Budapestre, akiknek az életére rendkívüli hatással vannak a közlekedésfejlesztések is. Elvárásaink lehetnek a HÉV-vel szemben is tehát. De ez a buszközlekedésekre is vonatkozik.

Helyi buszközlekedés:  

Jelenleg is gond, hogy különjárati, iskola és úszásoktatási járataik, a menetrendszerintivel, „metszik” egymást és ugyanaz a társaság végzi valójában ugyanazzal a busszal, mindkét szolgáltatást, és nehezen átlátható módon. Külön kell választani a menetrendszerinti helyi buszközlekedést, az iskolai úszásoktatás rendszerétől.

 

  1. Javaslatunk, hogy előbb-utóbb, saját fenntartású saját tulajdonú (v. leasing) busszal vigyük a gyerekeket a kistarcsai uszodába, úszni tanulni, de a Klikk fizesse azt, ill legalább nagyrészt.
  2. Ha külsös vállalkozót veszünk igénybe, az sok százezer forintba kerül, ha saját erő, az megtakarítást hoz, és munkahelyet teremthet.
  3. A jelenlegi buszjárat szerződésének azonnali felülvizsgálata mellet, akár kisbusz vásárlással saját, vagy vállalkozó bevonásával kell, a rendszeres járatot megszervezni. Ez részleteiben az ajánlatoktól is függ. Jelenleg pénzt költünk havonta, a semmivel azonos szolgáltatásra, amihez a
    vállalkozó veszi fel az állami támogatást is, a közösségi közlekedésre.
  4. Fontos intézkedések mellett, két kisbusz járattal terveznénk a közlekedést megoldani.
    Ezek lehetnek a kistarcsai mintára 12-22 személyesek, de akár három busz is kellhet, – egy tartalék bevonásával, egy nagyobb és egy kisebb is megfelelhetne. Itt, mikor kisebb a forgalom, egyetlen kisbusz is elég lenne a településünkön. Ehhez a saját kisbuszom is felajánlanám tartalékbusz céljára ideiglenesen. A jelenlegi megoldásnál sokkal rosszabb nem lehet, ezért a következő intézkedésekre van szükség:
  5. Az útvonalak és a menetrendek, teljesen új jobb kidolgozása szükséges. (Terv 01)
  6. A járatokat, a hétvégekre is kiterjesztve kell üzemeltetni.
  7. Szükség szerint az Auchan és a Kistarcsai kórház érintésével járjon a busz.
  8. A csatlakozás Kistarcsán a Csömör-Péceli járathoz legyen megoldva.
  9. A Hegy utca, Szőlő utca érintése és a Mező utca kihasználása a Szabadság út elkerülésével, lehetséges egy irányban.
  10. Az Állomás utca, a szilasligeti állomás lépcsője alatti rész, kisbusszal jól megközelíthető. Ezért a HÉV csatlakozások figyelembevételével, napi több alkalommal érintenénk.
  11. Hasonlóan figyelembe kell venni, a volánbusz csatlakozásokat is.
  12. Egyes igények kielégítésére, alkalmazkodni kell és hozzáigazítani a helyi járatokat.
  13. Későbbiekben, más településrészekre is kellhet járatbővítés. /Hollandia telep, Széphegy, Szőlősor aszfaltozásuk esetén bevonható/
  14. A jelenlegi finanszírozást, át kell gondolni.
  15. a menetrend és az útvonal és a buszvárok a menetrend kihelyezése és szabályok betartásának rendszeres és szúrópróbaszerű ellenőrzése, saját és megbízott ellenőrökkel is, ha a szabályokat nem tartják be a buszvezetők.
  16. Kamerák elhelyezése a buszon (dasch) az útra fókuszálva. GPS berendezés a nyomkövetésre hogy ellenőrizhető legyen, hol jár a busz.

És végül: Most hangot adunk a terveinknek és tudatosítjuk, hogy a közlekedésben, a közlekedésért sok ember dolgozik. De a legfontosabb Kerepes lakossága:

  • Emberközpontú szolgáltatás kell! Sokan a hatékonysági szempontokat állítják előtérbe az emberekkel szemben.
  • A közösségi, ezen belül a városi közösségi közlekedést emberek veszik igénybe, az embernek kell a középpontban állnia.
  • Nem csak a maximumra kell törekedni az alap-infrastruktúra paraméterekben, hanem arra is, hogy az elvárható minimum mindenhol teljesüljön.
  • Ne azt nézzük, hogy most egy járat kihasználása alacsony, hanem törekedjünk arra, hogy 5-10 év múlva többen utazzanak az adott járaton!

Tisztában vagyunk a sofőrigényre és a költségek nagyságával is, a városi közlekedés ígéretes (munkaerő-piaci értelemben is) terület a fiatalok részére is. Legyünk büszkék, ha lesz mire, a teljesítményre. A gépkocsivezetők, akik 40 fokos melegben viszik a buszt, vagy épp nehezen járható téli utakon, hófúvásban is elviszik az utasokat.
Ennek tudatában, keressük a továbblépést, a társadalmi párbeszédet, a zsörtölődés és belterjes viták helyett!

Továbbiak – egyéb megoldások –egyéb feladatok:

HÉV:
Lakossági igényre, a Mogyoródi útnál az egykor tervezett HÉV- megálló, lehetőségének felvetése a BKK felé. Zsófialiget és Kistarcsa állomások sincsenek távolabb, mint szilasligeti állomás a Mogyoródi úttól. Biztonságos kulturált várók és járművek a minimális elvárásunk.

 

KÖZLEKEDÉS BIZTONSÁG:
A kis, HÉV alatti alagutakat szilárd burkolattal, vízelvezetéssel kell ellátni, így a közlekedésre alkalmassá lehetne tenni. Meg kell vizsgálni az egyirányúsítás lehetőségét és megfelelő aszfaltozási, útépítési munkák után, átjárható lehet a két településrész. Az utak vízelvezetését általánosan meg kell oldani, mivel jelentős a balesetveszély esőben és fagyos időben.

KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉS:
A kerékpározás esetében fel kell oldani a szabadság és a szabadosság problémáját. A jelenlegi helyzet nagyon balesetveszélyes, melyet megfelelően kezelni szükséges. Pár sárga vonal felfestése nem elég, de kerékpár utakra szükség van. Pályázati lehetőségeket igénybe kell venni.

GYALOGÁTKELŐ HELYEK HELYZETE:
Biztonságos gyalogos közlekedés kialakítása szükséges a szilasligeti és a kerepesi településrészek között, mivel sehol nincs gyalogjárda, ahol akár babakocsival is át lehet menni egyik helyről a másikra. A „csodajárda” nem megoldás, mivel nem vezet sehová. A 19 milliós gyalogátkelők máshol 4-7 Millióba kerülnek. Nálunk erre, külön aszfaltba éptett térkővel, lassító-rázók kerülnek majd az átkelő elött az úttestbe és a gyalogátkelőket is lehetőleg térkőből színesen építhetjük meg, ami nem kopik el. Egy lámpa nélküli „zebra” már akkor is több biztonságot ad, mint a jelenlegi semmiféle átkelő. Folyamatosan kiépítjük lámpás megoldásra, ahol igény van rá.
Led-es világítás a gyalogátkelők elé mindkét oldalon.  A Szabadság úton a közútnál kezdeményezni kell a Szabadság úti biztonságos átkelést, legalább 2-3 átkelővel. Prioritást élvez a Templomnál és a Templom utca déli végénél egy lámpás átkelő kialakítása.

 

KRESZ TÁBLÁK-FORGALOMSZERVEZÉS:
A Hegy utca, Szőlő utca főútvonallá tétele, mely a hegyre felhaladóknak és a helyi busznak megkönnyíti a közlekedést. Táblás szabályozások átgondolása.
30-as övezetek kialakítása (lakosági igények figyelembevételével)

KÖZÚTI FEJLESZTÉSEK :

Több fejlesztés kell a személygépkocsival, kerékpárral és a közösségi közlekedési eszközökkel utazók számára Az út felújítások során, nemcsak az útburkolat, hanem a teljes út felület   akadálymentességi szempontoknak is megfelelő kell, hogy legyen.
Pl.: süllyesztett járdaszegély, gyalogátkelőhely, tájékozódást segítő eszközök, jelzések, sávok kialakítása, stb.

FORGALOM LASSÍTÓK:
A térkőbeágyazásos módszerrel lassítanánk a forgalmat, mivel a „fektetett rendőr” már elavult, és az unióban több országban tiltják. Forgalomlassító felfestés és rázófelület  és LED-es rendszámfelismerő figyelmeztető táblákkal ellátott sebességkorlátozásra és -túllépésre figyelmeztető led-es kijelzők közutakra.  

 

 

 

 

 

A több megállót magába foglaló járatok különböző útvonalai:

Link:
https://www.google.com/maps/d/u/0/edit?mid=1dS2V11pmVIqqiRlV5m7anQpzGBPL0p1m&ll=47.558023400112845%2C19.246187089613727&z=14

Kerepes (01_tervezet_2019) Kistarcsa buszjárat közös utakon

Iskolabusznak és helyi közlekedéshez alkalmas kisbuszok 1,5 milliótól, 10 millióig.

 

 

 

 

 

Fekvőrendőr

Hallgassa meg fa facebookon a műsorokat

Jelöltség a Polgármesterségre

Köszöntő szavak

Erősítjük a demokratikus intézményeket és támogatjuk a civil társadalmat azáltal, hogy javítjuk a rendeleteket és élhető várost teremtünk.

Gratulációk

Hiszünk abban, hogy gazdaságunkat és életünket új szintre emelhetjük, ha nem hagyományos módszereket alkalmazunk munkánk során hanem bátran és gyorsan határozottan dolgozunk Kerepesért..
(jelöltként)

Polgármesteri Nyilatkozat

Az otthon is olyan érték, amelyre mindenki természetes módon vágyik. Mindenkinek fontos, hogy legyen egy hely, ahol biztonságban érzi magát, ahol mindennek tudja a helyét, ahol igazán a maga ura lehet. Ezért fontos számomra az otthonunk biztonsága, lakásaink védelme, értékének megőrzése, környezetünk szépítése.
Támogasson!

Támogassa tevékenységünket

Támogassa Kerepest.
Támogatás
A mi csapatunk

A kampánycsapat

Ungi Edina

4.es körzet Képviselőjelöltje

Konyári Nikolett

7-es körzet Képviselőjelöltje

Artz Zoltán

5-ös körzet Képviselőjelöltje

Czeczéné Dr. Szirmai Gabriella

Képviselőjelölt 6-os körzet Kerepes Szilasliget
Teveink a városban

Politikusi vizióm

BEMUTATKOZÓ (helyett)

City’s cultural industry is famous for its innovation and experimentation, its entrepreneurial energy and risk-taking. It is this that explains why the music, books and films we make are enjoyed all around the world and why it is one of the most visited cities.

Housing & land

The social issue is of ensuring that members of society have a home in which to live, whether this is a house or some other kind of dwelling. Many governments have one or more housing authorities, sometimes also called a housing ministry or department.

Célok és gondolatok

The policy requires police to inherit a proactive approach to address public safety concerns. The overall assessment of community-oriented policing is positive, as both officers and community members attest to its effectiveness in reducing crime.

Célok az 1 – 2 – 3 körzetben

Azokon a területeken, ahol az ember alapvetően átalakította a tájat, például a városi környezetet, a természeti környezet nagymértékben leegyszerűsített emberi környezetté változik. Még a kevésbé extrémnek tűnő cselekmények is, mint például az építés, módosítják a természeti környezetet.

Kultúra – Oktatás – Nevelés – Kerepes

Lezárult egy korszak és újra indul egy másik. Az elkövetkező 5 év munkáról, kemény munkáról fog szólni.

Aláírásgyűjtés a jelöltséghez

Volunteering may have positive benefits for the volunteer as well as for the person or community served. It is also intended to make contacts for employment. Many volunteers are specifically trained in the areas they work in, such as medicine or education.

BEMUTATKOZÓ (helyett)
Housing & land
Célok és gondolatok
Célok az 1 – 2 – 3 körzetben
Kultúra – Oktatás – Nevelés – Kerepes
Aláírásgyűjtés a jelöltséghez